Tisztelt Szülők és Támogatók!
Az Alma Materért Alapítvány ezúton szeretné megköszönni az Önök támogatását, amely lehetővé tette, hogy a 2017-es, immáron 9. alkalommal megrendezett Jótékonysági Estünk is sikeresen zárult. Külön köszönet illeti a Szülői Munkaközösséget, akik összehangolt, gondos munkával készítették elő a bált és hatalmas csapatmunkával tették lehetővé az est gördülékeny lebonyolítását. Elmondhatjuk, hogy a hangulat szempontjából minden idők legsikeresebb bálján vagyunk túl.
A Jótékonysági bál idei fővédnöke Erdélyi Zsófia maratonfutó, olimpikon, iskolánk egykori diákja volt és körünkben üdvözölhettük az iskola Öregdiák Egyesületének elnökét: Bán Mihálynét is, valamint Pénzes Tiborc Szabolcs urat, a SZÓDA Lokálpatrióta Egyesület alelnökét. Az est műsorának főszereplői ezúttal is diákjaink voltak, akik változatos műsorral szórakoztatták a bálon megjelent vendégeket. Fellépésüket ezúton is köszönjük.
Fellépőink:
- Oláh Bálint 9.A – zongora előadás
- Igaz László 9.KNy – kártyatrükkök
- Podonyi Anna 12.A – ének
- Beugró produkció – 12. C
- Bulucz Brigitta 11.A – zongorajáték
- Bangó Dorottya 10.B – ének
- A záró produkcióban a 9.A osztály tanulói és tanár kollégák is részt vettek. A ’Találkozás’ című tapsrondó fergetegesre sikeredett. Betanította: Tóth Marianna tanárnő.
A műsort összeállította és szerkesztette: Veszprémi Péter tanár úr.
A bál megnyitó részében Némethné Holló Krisztina igazgató asszony mondott köszönetet a bált szervezők és a kuratórium tagjainak munkájáért, továbbá minden támogatásért. Kiemelte, hogy az igazi adakozás szerinte mindig önkéntes, örömteli és jókedvű. Továbbá kifejezte örömét, hogy az Alapítvány milyen sokféle célt támogat, ami számára is megnyugtató.
Ezek után Mayer Tamás, az alapítvány titkára beszámolt az elmúlt évben az Alapítványhoz beérkező támogatásokról és azok felhasználásáról. Mivel az Alma Materért Alapítványt 1994-ben azért hozták létre elődeink, hogy támogatni tudják a kiemelkedő tanulói teljesítményeket, az iskolában megvalósuló tanulmányi, művészeti és sporteseményeket, valamint az iskolán kívül szervezett különböző kulturális és szabadidős programokat, ezért tavaly az újonnan felállt kuratórium is ezeknek a programoknak a létrejöttét kívánta támogatni. Célunk, hogy a tanulóink minél szélesebb körben juthassanak a támogatásokhoz. A szeptemberben megtartott kuratóriumi ülésen 250.000 Ft-ot osztottunk szét a pályázó tanárok között. Részben ebből az összegből mehetnek majd tanulóink tanulmányi kirándulásra, színházlátogatásra, vagy vehettek részt a PSG kutatók napja és PSG műszaki napok eseményein, de számtalan egyéb kulturális program is megvalósulhat, és megvalósulhatott a támogatás segítségével. A szabadidős tevékenységek kedvelőit a túraszakosztályunk által meghirdetett kirándulásokon való részvételben támogattuk, és idén, az egészségünkért nap záróakkordjaként, harmadszorra is megrendezésre került a sikeres 1000 perces sportnap.
Az idei jótékonysági est bevételeiből újabb digitális tantermek kialakítását tűzte ki célul az Alapítvány, tudván azt, hogy a fiatalok érdeklődését egyre inkább csak digitális eszközök bevetésével lehet felkelteni, illetve ébren tartani.
Tombolánk fődíja egy 2 éjszakás wellness hétvége 2 főre. Felajánlója a mátraszentimrei Vadvirág Selfness Hotel ****. Külön meg kell említenünk, hogy az idén minden eddiginél több tombola-felajánlást kaptunk az aszódi vállalkozóktól, akiknek köszönhetően különösen sok értékes és szép nyereménytárgyat tudtunk kiosztani a bálon megjelentek között. Hálás köszönettel adjuk közre nevüket:
- VADVIRÁG HOTEL
- KIS CSUKI ÉTTEREM ÉS PIZZÉRIA
- SAMSONITE
- DECATHLON
- PHARMAPACK BT
- SZÓDA Lokálpatrióta Egyesület
- SAMU GAZDABOLT
- MAVILL
- BARKÁCSHÁZ
- MEGAPRINT
- LAKÓTELEPI FESTÉK ÉS TAPÉTABOLT
- VABU
- CSIPKEBOGYÓ NATÚR BOLT
- RIVA-LUX Háztartási bolt és Illatszer
- DIVATHÁZ
- MÓZNER CIPŐBOLT
- KERA-SZANITER KFT
- GRUND PIZZÉRIA
- DIVATSAROK
- CAR-STAR KFT
- MSE OPTIKA
- CSILLA ÉKSZERBOLT
- HATALYÁK OPTIKA
- SZIGET PIZZÉRIA
- ÍRÓDEÁK PAPÍRBOLT
- 100 FT-OS BOLT
- SZENT ISTVÁN PATIKA
- BIZARR
- VÖRPI
- CHILLI BURGER
- BORKESZ TIBOR DIVAT
- Józsa János
- Zsiga Krisztina
- Varga Péter
- Aszódi Anita szépségstúdió
- Kuris Barbara nyelvstúdió
- Homok Zoltán
- Szamosvölgyi István
- Anikó kozmetika
- Kárász Pál
- Pénzes Tiborc Szabolcs családja
- Rácz Zoltán
- és rengeteg szülő
- Támogatásukat KÖSZÖNJÜK!
A támogatásoknak köszönhetően az idei Jótékonysági bál tiszta bevétele 810.100 Ft lett.
Némethné Holló Krisztina, iskolánk igazgatója idén is felajánlott egy szabadnapot a legszorgalmasabban gyűjtögető osztálynak, amely idén – jelen állapot szerint, néhány beérkező támogatás még függőben van, így a sorrend még változhat, hamarosan véglegesítjük a sorrendet – a 12.A lett 112.00 Ft-al. Második helyen a 11.F (93.200 Ft), harmadik helyen pedig a 9.F (61.000 Ft) osztály végzett. De köszönet illeti az iskola valamennyi osztályát és azon tanulók szüleit, akik valamilyen módon – akár támogatójegyek vásárlásával, akár tombolatárgyak felajánlásával – hozzájárultak az est sikeres lebonyolításához és az Alapítvány munkájához.
Reméljük, hogy tanulóink minél szélesebb körben részt tudnak majd venni valamely eseményen, mi pedig – az Önök segítségével – még inkább hozzá tudunk járulni a látókörük még szélesebbé tételéhez, kulturális, tudományos ismereteik elmélyítéséhez.
Tisztelettel és üdvözlettel:
Péter Katalin
Az Alma Materért Alapítvány kuratóriumának elnöke