Természettudományos mk.
Természettudományos munkaközösség logó
Pénziránytű iskola
Kiemelt pénziránytű iskola logó
Váci Szakképzési Centrum
Váci szakképzési Centrum logó
Szakképzés európai hete logó
ECDL logó

 

A diákigazgató-jelöltek és a DÖK bemutatja - Pénz7

A diákigazgató-jelöltek és a DÖK bemutatják – Pénz7

A képre kattintva galéria nyílik meg

Idén iskolánk is csatlakozott a nemzetközi indíttatású „Pénz7” kezdeményezéshez, melynek célja, hogy a fiatalok pénzügyi ismereteit, pénzügyi kultúráját fejlessze.

A 2017-es Pénz7-re március 6-10. között került sor több, mint 20 országban, de iskolánkban a programok már korábban elkezdődtek és a zárás is csak később, március 29-én lesz.

Az alábbiakban összefoglaljuk a Pénz7 legfontosabb eseményeit és mutatunk néhány olyan képet is, amelyek alapján remélhetőleg kiderül, hogy a pénzügy és a jó hangulat egyáltalán nem összeférhetetlen fogalmak. 😉

Programok az egész iskola számára – csapatverseny és vetélkedő

Pénz7 – 2017

Pénz7 – 2017

Iskolánk diákjai 3 fős csapatokba szerveződve igyekeztek megbirkózni egy komoly és kevésbé komoly kérdéseket egyaránt tartalmazó feladatlappal, melynek kitöltésére egy teljes hét állt a rendelkezésükre.

Néhány feladatlap...

Néhány feladatlap…

Kis inside infó..

Kis inside infó..

A feladatlapot legjobban kitöltő 9 csapat részvételével rendeztük meg 2017. március 14-én a csapatverseny döntőjét. A játékos feladatokkal tarkított döntőben végül a 11. D osztály „Moral hazard” csapata (Cserháti Szilveszter, Bódi Dominik és Csorba Erik) bizonyult a legjobbnak, mögöttük a 12. C “6.b” csapata (Szibilla Fanni, Balázs Magor és Obendorfer Attila) és a 12. A frappánsan hangzó “12.A” csapata (Ózsvári Ildikó, Laczkó Szilárd és Lipták Milán) végzett.

A csapatverseny döntője

A csapatverseny döntője

A képre kattintva galéria nyílik meg

Részletes videó a csapatverseny döntőjéről (a megtekintést asztali gépen javasoljuk)*:

A döntős csapatok tagjai, kiegészülve a más programokon ügyes diákokkal, egy exkluzív jutalomúton vehetnek részt, melynek célpontja nem más, mint a Budapesti Értéktőzsde!

Pénz7

 Programok a 9-10. évfolyam számára

Az edutainment („játszva tanítás/tanulás”) szellemének megfelelően került sor Kakuk Erzsébet tanárnő moderálásával nyolc osztályban a „Ki ehet a végén?” és a „Valutapiac” játékokra, melyek során a diákok  – szó szerint – formabontó módon ismerkedhettek meg a kereslet-kínálat törvényszerűségével.

Valutapiac a 10.A osztályban

Valutapiac a 10.A osztályban

A képre kattintva galéria nyílik meg

 Programok a végzős évfolyam számára

A Pénz7 során két előadó is érkezett iskolánkba. 2017. március 7-én Láng Tamás, az Erste Befektetési Zrt. online üzletág vezetője tartott egy rendhagyó órát a megtakarításokról, a befektetésekről és a tőzsdéről. Az előadás közben szimulált játék során a legjobb tőzsdepszichológusnak bizonyult diákok értékes jutalomban is részesültek.

Láng Tamás - Erste Befektetési Zrt.

Láng Tamás – Erste Befektetési Zrt.

A képre kattintva galéria nyílik meg

2017. március 9-én megérkezett a „kék edző”, azaz Tasnádi Gergely fitnesz-vállalkozó, a vállalkozási ismeretek témaköre mellett afféle life-coach szerepkört is felvállalva.
Tasnádi Gergely fitness-vállalkozó

Tasnádi Gergely fitness-vállalkozó

A képre kattintva galéria nyílik meg

Az előadás sikerét jól mutatja, hogy Gergőt a diákok a kicsöngetés ellenére is tovább ostromolták a kérdéseikkel. J

 A Pénz7 a tantárgyi órákon

A Pénz7 kezdeményezéshez számos szaktanár csatlakozott és a saját óráikon, az általuk tanított tantárgyak kereteit felhasználva kapcsolódtak a programhoz.

Néhány példa az informatika és az idegen nyelv (angol, német) órákról:

Idegen nyelv Informatika

Deutsche Börse

Deutsche Börse

Gyümölcspiac

Gyümölcspiac

A képre kattintva galéria nyílik meg

A Pénz7 témája matematikaórákon is felmerült, Kárpáti István pedig „Félelem és mohóság” címmel tartott előadást, melynek témája a pszichológia és a gazdasági-pénzügyi folyamatok közötti kapcsolat volt.

Félelem és mohóság

Félelem és mohóság

A képre kattintva galéria nyílik meg

Köszönjük a meghívott előadóknak, a programot segítő kollégáknak és a Diákönkormányzatnak, hogy a Pénz7 projekt sikeréhez hozzájárultak és persze örülünk, hogy a programot az iskola tanulói nemcsak elfogadták, hanem a saját aktivitásukkal arra a szintre emelték, amely a szervezők célja volt. J

Az iskola 45 diákja és a szervező tanárok a Pénz7 projekt zárásaként 2017. március 29-én a Budapesti Értéktőzsdére látogattak, ahol a BÉT egyik igazgatója, Bozsik Balázs várta a csapatot.

Az első programra 9:00-kor került sor, nem véletlenül:

A 2017. március 29-i kereskedési napot iskolánk tanulója, Obendorfer Attila nyitotta meg. J

A csengetés után egy közel egyórás előadás következett, melynek témája – nem meglepő módon – az értékpapírpiacok és ezen belül főként maga a BÉT volt.

Az előadás sikerének legjobb fokmérője talán az előadás végén feltett kérdések voltak. Talán magát az előadót is meglepte a diákok érdeklődése és a kérdések színvonala, hiszen ezekben a tőzsdére történő bevezetés, a shortolás, a tőkeáttétel és sok más egyéb is felmerült, igazolva az iskolában folyó pénzügyi oktatás és persze a 2017-es Pénz7 projekt eredményét. J

Kirándulás a Budapesti Értéktőzsdére - 2017.03.29.

E-napló
E-napló

Az e-naplóval kapcsolatos kérdéseiket az ekretapsg@gmail.com e-mail címre várjuk.

Nyílt nap 2018.
Nyílt nap 2018.
Szakmák Éjszakája 2018
Szakmák Éjszakája 2018 logó
Facebook
Facebook – Francia tagozat
Facebook logó - francia tagozat
Baráti Egyesület
Aszódi Öregdiákok Baráti Egyesülete logó
PSG Konnektor
PSG konnektor

Az iskola online újsága

Ökoiskola
Ökoiskola logo
Fenntarthatósági hét
Fenntarthatósági hét logó
Határtalanul
Határtalanul