Természettudományos mk.
Természettudományos munkaközösség logó
Ökoiskola
Ökoiskola logo
Pénziránytű iskola
Kiemelt Pénziránytű Iskola 2019-2020
Kiemelt pénziránytű iskola logó
Váci Szakképzési Centrum
Váci szakképzési Centrum logó
Szakképzés európai hete logó
ECDL logó

Március 11-én estére egy „kisebb” csapat verbuválódott össze, hogy megtekintse a S.Ö.R. (Shakespeare Összes Rövidítve) című előadást a Nemzeti Színházban. A programot mind érdeklődve vártuk, hiszen a cím önmagában már egy vicces, vagy legalábbis különleges előadásra utal.

Mindenki nevében szólva, nem csalódtunk. Az előadást 3 férfi tartotta, ők játszottak el minden szerepet (így juthatott a szépséges Júliának szúrós borosta és így láthattuk Shakespeare mester összes vígjátékát 3 percben összefoglalva). Az előadás angol nyelven folyt – szinte teljese egészében -, emiatt eleinte sokan kételkedtünk abban, hogy meg fogjuk érteni, ami a színpadon folyik.  Ám itt is kellemesen csalódtunk, hisz a poénok és az alapul szolgáló művek tökéletesen követhetőek voltak. Az átlagos 14-19 évesekről ritkán mondható el, hogy egy közel 2 órás színházi előadás után, este fél tíz körül boldogan idézik fel a műsor jó pillanatait, de ez velünk megtörtént. Mindenki nevében szeretném megköszönni az Alapítványnak a hozzájárulást, hogy ennyi ember eljuthatott egy ilyen humoros és érdekes előadásra.

E-napló
E-napló

Az e-naplóval kapcsolatos kérdéseiket az ekretapsg@gmail.com e-mail címre várjuk.

Samsung Ösztöndíj Program
Samsung SDI ösztöndíj program
Beiskolázási információk
Beiskolázási információk logó
Facebook
Facebook – Francia tagozat
Facebook logó - francia tagozat
Baráti Egyesület
Aszódi Öregdiákok Baráti Egyesülete logó
PSG Konnektor
PSG konnektor

Az iskola online újsága

Fenntarthatósági hét
Fenntarthatósági hét logó
Határtalanul
Határtalanul