(Pataki Luca elmesélésben)
Idén júliusban volt alkalmam bejárni Angliát, Skóciát és Észak-Írországot, egy kis Amszterdami látogatással körítve. Az utazás kilenc napot ölelt fel, amit a kaland elején még kissé hosszúnak véltem, ám visszatekintve inkább maradtam volna még ott egy hetet, mint hazajöttem volna.
A kilenc nap a következőkből állt: az első napunkat csak utazással töltöttük, amit egyedül a lábam és a fenekem fájlalt, de ezt leszámítva még aludni is tudtam az éjszaka, nappal pedig az egyre csak változó tájakat figyeltem. Ausztriát, Németországot és Hollandiát átszelve érkeztünk meg a második nap Amszterdamba, ahol lehetőség volt meglátogatni a Van Gogh múzeumot, illetve kisebb csoportokban bejárni a fővárost. A napunkat bővítette még egy kis hajókázás a holland csatornákon, így más szemszögből is megcsodálhattuk a biciklisekkel teli, bohém, ám mégis hangulatos városkát, ahol mindig esőre állt az idő. Éjszakánkat egy nagyméretű kompon töltöttük, ahol bár igencsak kicsi volt a szobánk, az utasszállító lassú ringatódzása mindenkit garantáltan elaltatott.
Így érkeztünk meg másnap reggel New Castle-be, ahonnan aztán tovább indultunk a Hadrianus császár által épített római kori kőfalhoz. Itt pillantottam meg először az angol táj igazi szépségét.
A harmadik nap zárásaként Gretna Greenbe utaztunk, ahol többet megtudhattunk a régi skót esketésről, illetve egy rövid kiállítást is megtekinthettünk a témával kapcsolatban. Este megérkeztünk a skót tengerparti szállásunkra, ahol az úgynevezett mobil home-okban szálltunk meg. Először nem tudtam elképzelni, hogy mégis mire számítsak, de amint megpillantottam ezeket a kicsi lakóépületeket, kellemesen csalódtam. Otthonos, meglepően felszerelt lécházak voltak, amelyekben az elkövetkező három napban laktunk.
A negyedik napon Edinburgh-ót, a skót fővárost jártuk be. Többek között az edinburgh-i kastély, a főtér és a turistákkal zsúfolt utcák hangulatát szívhattuk magunkba, ami kicsit hasonlított Budapestére, ám annál tisztább, számomra kellemesebbnek tűnt.
Az ötödik napon, az utazás felét már megtéve, komppal keltünk át Észak-Írországba, ami nekem a bejárt országok közül a legjobban tetszett. Az ír sziget minden egyes négyzetmétere zöld volt és buja, mindenhol kecskék és birkák legelték a harmatos füvet, sehol egy szemét darabka, mindenki kedves volt velünk és befogadó. Ha elnéztem a távolba, láthattam a hatalmas hegyeket és lepusztult várromokat, egyedül a szakadó eső vett kissé vissza a lelkesedésemből… A késődélután folyamán végigsétáltunk az úgynevezett Giant’s Causeway-en, (a misztikusan hangzó „óriások útján”) ami csak még inkább elvarázsolt. Képzeljünk el egy burjánzó öblöt, és az azt körülvevő fekete hegyeket, mellé beborult eget és mindenhol növő, apró sárga és lila virágokat. Szerintem a látvány magáért beszél.
A hatodik nap első fele Robert Burns, híres költőé volt: a szülőházát és az életét ismerhettük meg, majd tovább indultunk, hogy belülről is megszemléljük az épen maradt, fenséges Culzean Castle-t, ami még ma is a Kennedy család és annak leszármazottjainak birtokában van.
A következő, az az hetedik nap tetszett a leginkább az óriások útja után. Végre újra megérkeztünk az út középpontjában álló Angliába, azon belül is az angol tóvidékhez, ahol aztán mindenki a maga tempójában elsétált az Aira Force nevezetű vízeséshez. Azért is szerettem ezt a programot, mert nem siettetett senki, kedvemre fotózhattam a tájat, a növényeket, beszívhattam a hideg, angol levegőt, és amikor elértem a Aira Force-hoz, magam is megbizonyosodhattam róla, hogy bizony megérte esőben az a fél óra séta. Ezen a napon elhagytuk a mobil homejainkat és aznap este elfoglaltuk Angliában a tranzitszállásokat (amik egy szobából és egy fürdőből álltak, de méretüknél jóval takarosabbak voltak).
Az utolsó előtti napunkon Londonba mentünk, és reggel kilenctől egészen este nyolcig ott tartózkodtunk, ami elég időt adott arra, hogy meglessük a közeli nevezetességeket, és persze jól megázzunk a híres-neves londoni esőben. Sosem jártam még ezelőtt a britek fővárosában, és nem tudtam mire vélni, hogy annyian odavannak Londonért, de most már értem ezt a nagy rajongást. Az emberek sokszínűek de jópofák voltak, a város pezsgett az élettől, szinte egy percre sem álltunk meg, amitől aztán a nap végére mindkét lábam leszakadt a fáradtságtól. De én mondom, megérte látni ezt az ezerarcú metropoliszt.
Az utolsó napunk megint csak utazással telt, újra jártuk a kimerítő utunkat, hogy aztán az esti órákban viszontláthassuk Budapestet. És itt ért véget a „Brit korona gyémántjai”címet viselő nyári kaland.
Nagyon örülök, hogy végül is el tudtam jutni a Student Lines és az iskola (meg persze tanárjaim) segítségével erre az útra. Tudtam gyakorolni a nyelvtudásomat, gyönyörű helyeket jártam be jó hangulatban, a barátaimmal, és csak pozitív élményekkel gazdagodtam. Ha bármikor máskor a jövőben lehetőségem adódik, hogy ismét elutazzak, és így világot lássak, kézzel-lábbal jelentkezni fogok!
