Természettudományos mk.
Természettudományos munkaközösség logó
Ökoiskola
Ökoiskola logo
Pénziránytű iskola
Kiemelt Pénziránytű Iskola 2019-2020
Kiemelt pénziránytű iskola logó
Váci Szakképzési Centrum
Váci szakképzési Centrum logó
Szakképzés európai hete logó
ECDL logó

A Jótékonysági bálunkról megjelent cikk az Aszódi Tükör márciusi számában

A Váci Szakképzési Centrum Petőfi Gimnáziuma és Kollégiuma február 9-én tartotta szokásos jótékonysági bálját, ahová meghívták a szülőket és a tantestület tagjait, hogy együtt töltsenek el egy kellemes estét.

A Váci Szakképzési Centrum Petőfi Sándor Gimnáziuma, Gépészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma bálját -csakúgy, mint korábban – a  Szülői Munkaközösség, az iskola vezetése és az Alma Materért Alapítvány közösen rendezte. A köszöntők sorát Némethné Holló Krisztina igazgató kezdte, aki elmondta, megnyugtató, hogy a báli bevételből és a felajánlásokból keletkezik egy olyan forrás, amelyhez az iskola hozzá tud nyúlni akkor is, ha egy adott célra a fenntartó éppen akkor nem tud keretet biztosítani. Bán Mihályné, az Öregdiákok Aszódi Egyesületének elnöke, a bál fővédnöke az iskolához való kötődés fontosságát emelte ki, amely az ő családjában is tetten érhető. Annak idején idejárt az édesanyja és édesapja,  majd a saját gyermekei, a menye pedig jelenleg is itt tanít. De nem ő az egyetlen példa a szoros kötelék kialakulására. Beszédében Tomaj Gusztávot említette meg, aki miután kivándorolt Amerikába, onnan is támogatta szeretett iskoláját. Az egyesület két évenként  az egykori diákról elnevezett  pályázatot ír ki, az ezen induló, legjobb eredményeket elérő diákokat a ballagási ünnepségen jutalmazzák.

Péter Katalin, az Alma Materért Alapítvány elnöke a szülők segítségét köszönte meg, majd Majer Tamás az alapítvány titkára a szervezet pénzügyi helyzetéről beszélt. A tavaly befolyt összeget az iskola számos programjának lebonyolítására fordították, az idei támogatásokat a digitális tantermek kialakítására kívánják elkölteni.

A műsorrendet  a péceli Alkatrész fúvószenekar nyitotta meg,  majd  az iskola diákjai és tanárai szerepeltek. Az est legnagyobb sztárja kétségkívül Pál Dénes, a 2012-es Voice, és a 2014-es Sztárban sztár győztese volt, aki a közönségnek elárulta, járt már ebben a gimnáziumban,  mivel az egyik korábbi barátnője itt tanult.  De nem ennek a kapcsolatnak a révén lépett most fel. Egy francia számot szeretett volna elénekelni az eredeti nyelven, és az énektanára, Magyar Hajnal – aki szintén aszódi születésű  – Péter Katalint ajánlotta segítőnek a helyes kiejtés elsajátításához. Az énekes hálából koncertjegyeket ajánlott a tanárnőnek, aki viszont azt kérte, inkább ő jöjjön Aszódra fellépőnek. Természetesen az említett szám is elhangzott az este folyamán.

A műsort finom vacsora, tombolahúzás és hajnalig tartó tánc követte.

Az est bevétele idén  686.000 Ft. Az osztályok versenyét a 9.KNY nyerte.

Ezúton is köszönjük egykori öregdiákjaink és a szülők anyagi hozzájárulását, amelyből az Alapítvány újabb digitális eszközök beszerzését és a diákok életterének javítását fogja finanszírozni.

Továbbá köszönjük az aszódi vállalkozók felajánlásait, amelynek segítségével idén ismét értékes tárgyakat sorsolhattunk ki a tombolahúzás alkalmával.

Az Alma Materért Alapítvány Kuratóriuma

Jótékonysági bál 2018. - Köszönet

E-napló
E-napló

Az e-naplóval kapcsolatos kérdéseiket az ekretapsg@gmail.com e-mail címre várjuk.

Samsung Ösztöndíj Program
Samsung SDI ösztöndíj program
Beiskolázási információk
Beiskolázási információk logó
Facebook
Facebook – Francia tagozat
Facebook logó - francia tagozat
Baráti Egyesület
Aszódi Öregdiákok Baráti Egyesülete logó
PSG Konnektor
PSG konnektor

Az iskola online újsága

Fenntarthatósági hét
Fenntarthatósági hét logó
Határtalanul
Határtalanul