
2019. március 8-10.
Iskolánk három tanulója: Hegedűs Fanni (10.A), Soltész Evelin (11.A) és Oláh Bálint (11.A) Balogh Péter tanár úr és Könczöl Rita tanárnő kíséretében részt vett a Kiskőrösön megrendezett Petőfi Nevét Viselő Középiskolák Országos Találkozóján.
A három napos rendezvényen számtalan kulturális programon vehettek részt, emellett a résztvevő tanulók versenyeztek is. Oláh Bálint a szavalóversenyen különdíjat kapott, Varró Dániel Nyelvművelés című versét adta elő… FELEJTHETETLENÜL. Bokor Dániel (12.E) a képzőművészeti pályázaton szerepelt kiváló eredménnyel, több mint ötven alkotás versenyében a II. helyezést hozta el. GRATULÁLUNK! Köszönjük a versenyzők áldozatos munkáját a felkészülés során, reméljük gazdagodtak tudásban, élményben egyaránt.
Könczöl Rita