A 2019. évi Fenntarthatósági Témahét országosan 2019. március 18–22-e között került megrendezésre, melynek fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt. Iskolánk immáron második éve vesz részt a kezdeményezésbe. Oktatási, nevelési intézményként kötelességünk erősíteni diákjainkban a környezettudatos szemléletet, nem lehetünk közömbösek környezetünk állapota iránt. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy szűkebb és tágabb környezetünk is veszélybe került. A klímaváltozás és következményei már most milliók életét követelte. Az egész probléma hátterében főleg fogyasztási szokásaink és társadalmi berendezkedésünk áll. Célt csak úgy érhetünk el, ha összefogunk, de sajnos jelen társadalmunkra az atomizáltság jellemző, az egymás iránti bizalmatlanság és az, hogy úgy gondoljuk, életünket egymagunk is kézben tudjuk tartani. Ezt a témát boncolgattuk a hét során.
Az alaphangulatot a „Klímaváltozás” című rajzpályázatra beérkezett alkotásokból összeállított kiállítás adta meg. A nyertes Szigeti Kristóf 11.D osztályos tanuló futurisztikus képe lett.
Egész héten a témával kapcsolatos kvíz feladatlapot tölthettek ki az érdeklődők.
A rajzpályázat és a kvízverseny helyezettjeit értékes ajándékokkal jutalmaztuk.
Masznyik Zalán,10.E és Kocsács Katalin, 11.F osztályos tanulók az iskolarádión keresztül szóltak a diákokhoz. Többek között beszéltek arról, milyen nagy probléma, hogy magunkat nem tekintjük a természet részének, mekkora csapdát jelent a ránk zúduló reklámok tömkelege, melyek fogyasztásra ösztönöznek. Milyen nagy igényünk lenne arra, hogy időt töltsünk a természetben és hogy tagjai legyünk olyan közösségeknek, ahol biztonságban érezhetjük magunkat, ahol feltétel nélkül elfogadnak.
Nagy öröm számunkra, hogy vendégünk volt Hegyesi Zsófia, növényorvos, aki „Méhek és/vagy növényvédelem” címmel tartott előadást. Megtudhattuk többek között, mi is egy növényorvos feladata, milyen mezőgazdasági tevékenységek veszélyeztetik a méheket és azt, hogy e parányi lények nélkül négy évig sem maradna fenn az emberiség…
Kollégiumunkban Molnár Márta festőművész képeit tekinthették meg az érdeklődő osztályok. Az alkotások a természet szépségeire irányították a figyelmet. A kiállítást a Szivárvány óvoda ovisai is megcsodálták.
Sok élménnyel gazdagodtunk. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki részt vett a programok megszervezésében lebonyolításában. Büszkék vagyunk Azokra a diákjainkra, akik munkájukkal, alkotásaikkal hozzájárultak a témahét sikeréhez.
Bízunk abban, hogy mind diákjaink, mind az iskola dolgozói magukkal tudtak vinni valamit abból, amit a hét során tapasztaltak. Egy képet, egy gondolatot egy érzést.
A beszámolót szeretném Sarah Ivens soraival zárni, megfontolandó szavak.
„A természetben lenni annyi, mint a váltakozó évszakokra hangolódni és a minket körülvevő világból a legjobbat megkapni. A bársonyos szirmok tapintását, a sima fűszál nyikorgó hangját, a pitypangszöszök légies táncát. Jelen lenni és létezni, soha semmit nem elmulasztani.”
A fenntarthatósági témahét programjairól készült részletes beszámoló itt tekinthető meg: