2019-ben hatodik alkalommal került megrendezésre a Kutatók Napja a PSG-ben. Ezen az aszódi Csengey Gusztáv Általános Iskola és a kartali Könyves Kálmán Általános Iskola utolsó éves tanulói vettek részt.
Idén is egymással versenyeztek az iskolák nyolcadikos osztályainak 3-4 fős csapatai. A vendégeink nyolc állomáson figyelhettek meg és próbálhattak ki számos érdekfeszítő kísérletet. Betekintést nyerhettek a fizika, kémia, biológia és a robotika világába. A kísérleteket bemutató középiskolásokat Pappné Kerékgyártó Zita, Szatmáriné Ádám Réka, Schreiner Éva és Varga Zoltán tanárok készítették fel.
A versenyző diákokat iskolánk néhány végzőse animátorként segítette, kalauzolta az állomások között. Ízelítőül néhány kísérlet, melyet megtapasztalhattak a résztvevők: megfigyelhették a plazmagömböt, hajszárítóval levegőben tarthattak pingponglabdát, a bátrabbak égő habot vehettek a tenyerükbe, tárgyakat emelgethettek robotkarokkal, ujjlenyomatot készíthettek.
Az állomásokon előadást tartó diákok pecséteket adtak az odafigyelő és a kérdésekre jól válaszoló csapatok menlevelébe. A legügyesebbek a program zárásaként jutalomban részesültek, így például Zsemberovszky Veronika tanárnő által készített illatos ökoszappant is vihettek haza.
Örömmel tölt el bennünket, hogy fiatalabb társaink érdeklődve figyelték a magyarázatainkat, így gyarapíthattuk tudásukat, valamint új élményekkel gazdagíthattuk őket. Ez a nap kimondottan érdekes lehetett azon társaink számára, akik néhány éve még vendég diákként vettek rész hasonló rendezvényen ezen épület falai között.
Jövőre is hasonló programokat biztosítunk az általános iskolások számára, melyre szeretettel és kellő felkészültséggel várjuk majd őket!
Tóth Dorina 10.D és Kiss Péter 10.F