Az országos hírű Kutatók Éjszakája alkalmából mi, a Petőfi Sándor Gimnázium, Gépészeti Szakközépiskola és Kollégium 12. C osztályos tanulói először szerveztünk saját kísérletbörzét. Fizikai, kémiai és biológia kísérleteket is bemutattunk. A különleges alkalomra meghívtuk a Csengey Gusztáv Általános Iskola felső tagozatos diákjait is. Nagy szeretettel készültünk és vártuk őket, így örömmel olvastuk leveleiket, élménybeszámolóikat.
Néhány idézet ezek közül:
„Elsőként a tűztornádó nevű kísérletet mutatták be, amit egy igazi élmény volt látni. A látvány – mikor a kukában forgó kis láng, ami hirtelen hatalmas „tornádóvá” vált – felejthetetlen élmény. De ami mégis legjobban tetszett, az az volt, mikor felgyulladt a kezünk (szó szerint), és nem fájt. De arra sem gondoltam volna soha, hogy a saját szememmel fogom látni a híres papucsállatkát, amiről már annyit hallottam. Ez a kiállítás felejthetetlen élménnyé vált sokak számára” –mondta Horváth Martin
„Nekem személy szerint a papucsállatkák mikroszkóppal való megfigyelése tetszett. Meg a „kukackeltetés”. Az osztálytársaim és én is azt hittük, hogy igazi kukacot fogunk látni, ahogyan kikel a homokból. Itt egy kis tűz segítségével szénből kukac formájú alakot varázsoltak elénk. De persze még sokkal több kísérlet is várt ránk. Köszönjük a gimnáziumnak, hogy ilyen élményben lehetett részünk.” – Szabó Réka
„A kedvencem a tüzes volt mikor a kezemet meggyújtották, de az az érdekes, hogy nem is éreztem! Láttam tűztornádót is meg plazmagömböt, mikroszkóppal megnéztem a papucsállatkákat, vasreszelékkel és mágnessel kicsi szörnyecskét meg hidat csináltam. Kólába tettek Mentost és robbant, ami nagyon tetszett. Még ami klassz volt, a nem-newtoni folyadék, ami elfolyt a kezemben, de még is megkeményedett, és még a színe is nagyon tetszett! Nagyon jól éreztem magam, még az áram is megrázott egy picit!” – Kovács Panni
„Nagyon tetszett, mikor az elején tűztornádót néztünk. Az is nagy élmény volt, amikor a kezemben a habot meggyújtották, és én voltam a Fair Tailból Natsu. A varázshomokos király volt! A kólás kísérlet nem sikerült, de eszméletlen volt. A rózsaszín anyag, ha megszorítottam, akkor kemény volt, ha elengedtem, akkor lefolyt. Élveztem, amikor a gömbön lévő alufóliához hozzáértem, megégettem az ujjam, és olyan szaga volt, mint amikor mamám tyúkot vág, és lepörköli a szőrét. Köszönöm szépen a mai napot!” – Parszag Adél
„Nekem a nem-newtoni folyadék tetszett. Elmondták, hogyan kell elkészíteni: csak kell hozzá kukoricakeményítő és víz. Nekem az a fura benne, hogy ha összeszorítjuk, akkor megszilárdul. De ha elengedjük, akkor megint folyékonnyá válik. Kipró báltam, és mindenkinek ajánlom.” – Nemes Máté
„Nekem nagyon-nagyon tetszett a rózsaszín trutyi. A varázshomok is, és az, amikor a kezemet be kellett vizezni, rá hab és meggyújtották. Nagyon örülök, hogy ott lehettem, remek élmény volt! Nagyon érdekes, komoly és persze vicces dolgok voltak. Legjobban a plazmagömb tetszett. És persze a reszelt vaspor. És az a különböző buborékformás is!” – Bocsányi Mirella
„Sok érdekes és nagyon izgalmas kísérlettel találkozhattunk. Tetszett az összes kísérlet, de a két legjobb számomra talán az volt, amikor a tenyerünkben lévő buborékot meggyújtották, és a varázshomokos kísérlet. Az is tetszett nekünk, hogy ezekből tanulni is lehetett. Szórakoztunk és tanultunk egyszerre. Ez volt a legjobb talán az egészben. Remélem a következő évben is lesz, hogy a többi évfolyam is átélhesse újra ezt a jó napot!” – Czira Krisztián
Nemcsak a gyerekek, hanem mi, szervezők is nagyon jól szórakoztunk és élveztük a kísérletezést, a közös programot. Reméljük, még színesebbé és érdekesebbé tettük a tanulást, és jövőre is részesei lehetünk ennek az új kezdeményezésnek.
Sándor Ramóna 12. C