Idén második alkalommal is megrendezték a Kutatók Napját a Váci Szakképzési Centrum Petőfi Sándor Gimnáziumában. Gécziné Pila Erika, az iskola egyik fizika tanára szervezte az eseményt – Kerékgyártó Zita, Schreiner Éva tanárnők és Kovács Tamás tanár úr segítségével.
Három évvel ezelőtt az iskola megnyerte a győri Mobilis pályázatát, ahol videóra vett kísérletek elküldése volt a feladat. Később az évek során több összejövetelre is meghívták az iskolát, ahol fizikai kísérleteket mutattak be. Aztán a tanárnő arra gondolt, hogy ezt miért ne lehetne itt az iskolánkban is megcsinálni. Így a Győrben szerzett tapasztalatait és innen származó kísérleteket a sajátjaival vegyítve az itteni kutatók napja keretében mutattatta be a diákjaival. Az iskola alapítványa, Az Alma Materért Alapítvány támogatta kivitelezést.
A zuhogó eső miatt sajnos csak az alagsorban lehetett megtartani a bemutatót, de így is nagy sikert aratott. A 11-es tanulók fizikai, kémiai és biológiai kísérleteket szemléltettek, amit az aszódi általános iskolai gyerekek nézhettek meg.
Fizikai részről mechanikai, vizes és hőtani kísérletek voltak láthatók. A gyerekek saját kézzel is kipróbálhattak néhány jelenséget, plazmagömböt, tüzes habot vehettek a kezükbe, nem newtoni folyadékot tapogathattak. A biológia kísérleteknél mikroszkóppal vizsgálódhattak, a kémiai asztalnál gyulladtak robbantak a különböző vegyszerek. A kísérletekből összeállított kisfilmet hamarosan meg lehet tekinteni az iskola honlapján (www.petofi-aszod.hu).
Összességében nagyon sikeres és hangulatos nap volt. A gyerekek élvezték a kísérleteket. Reméljük, a következő években más településekről is vendégül láthatjuk a természettudományok iránt érdeklődő általános iskolásokat.
Hambalkó Dalma 11. C